5. fejezet

Hosszú nap

Hosszú kocsikázás után végre haza értem, hála Liamnak.

Megköszöntem a segítséget, aztán felsiettem a lakásomba. Beléptem a tejeskávészínű nappalimba, amit megtöltött a tegnapi mosatlan zokni és a másnapos kaja szaga. A plafont helyenként cigaretta füstje sárgásra festette. A szoba közepén egy sötét vörösbarna bőrkanapé helyezkedett el. Elég fáradt voltam, de mivel aludni nem tudtam volna lehuppantam a tv elé a kanapéra. Bekapcsoltam…,

-            „Főbb híreink: Autó balesetben meghalt két ember egy vészesen megsérült! Kirabolták a nemzeti bankot, a tolvajok sikerült fülön csípni a legközelebbi bank automatánál, Taylor Swift, aki kis városunkban koncertezett súlyos baleset áldozata lett. Jelen pillanatban úgy tűnik az állapota stabil, az orvosok a Szent Margit kórházba tartják megfigyelésen.” Erre kidülledt a szemmel rohantam a kabátomért. Teljesen elfelejtkeztem róla ez után a zűrös este után. Lerohantam az utcára és beültem egy taxiba.

Bejutottam a kórházba, de most jött csak a neheze. Először be sem akartak engedni. (amit valahogy meg is tudok érteni, nem volt időm zuhanyozni.) Úgyhogy hazudnom kellet.

-          Miben segíthetek? Kérdezte a recepciós. Vékony keretes félhold alakú szemüvege alatt megcsillant hideg zöld szeme. Fehér inget viselt rajta piros betűkkel a kórház neve. Szorosan a mellkasára tűzött névtábláját próbáltam elolvasni.

-          Jó estét Jansen főnévér. A barátomat hozták be, Taylor Swiftet. Megtudhatnám, melyik kórteremben találom?

-          Sajnálom, nem engedhetünk be senkit, a családját és a közeli hozzátartozókon kívül. Nézett fel és folytatta a gépelést. Újai szaladgáltak a billentyűzeten.

-          Akarom mondani a vőlegénye. Egy pár napja kértem meg a kezét. Szaladt ki belőlem a hazugság.  Felnézett rám, majd méregetni kezdett.

-           A vőlegénye? Erről a hölgy is tud?

-          Persze! Megkérdezheti tőle, ha gondolja. ( Basszus csak az ne)

-          Hmm… ezt a köpenyt vegye fel és jöjjön utánam.  Végig haladtunk a váron fel a lifthez, ahol még végig nézett rajtam, majd beszálltunk a felvonóba. – Mért nem hordják a gyűrűjüket? Kérdezte és rámutatott a kezemre.

-          Hát én még nem vettem magamnak és neki is csak jelképes van. Akarom mondani egy ezüst karika. A jövő héten mennénk kiválasztani az ékszerboltba. Mondtam és gyenge mosolyra húztam a számat.

-          Értem, akkor gondolom az ezüstkarikát elvesztette valahol.

-          Meglehet, de amúgy pontosan mi is történt vele? Sajnos mielőtt válaszolhatott volna a kérdésre a lift megállt a negyediken és kinyílt az ajtó. Utánunk egy kerekes székes öregurat toltak be a liftbe. Szemében a remény csillant meg, majd az ajtó becsukódott. Egy kihaltnak tűnt folyóson haladtunk végig baloldalon végig ablakokon jött be a fény. Már, ami este ilyenkor bejön… A neon lámpák fény mozgásra felkapcsolt. Egy ideig csak mentünk a folyóson, aztán hirtelen megálltunk a 403-as kórterem előtt.

-          Itt is volnánk! Mivel már elmúlt a látogatási idő csak tízpercet kap! Azzal hátat fordított és leült a váróban egy székre.

-          Rendben köszönöm. Beléptem a terembe. Taylor az ágyban feküdt és a tányérján lévő kajának kinéző gombozott toszogatta. Az ajtó csukódására felnézett.

-          Andy te vagy az? Nézett meglepetten.

-          Igen! Ugye jobban vagy? Mi történt?

-          A koncert végén hátra mentem az öltőzömbe és megtámadtak. Helyesbitek. Megkéseltek.

-          Nagyon súlyos? Kérdeztem és közelebb léptem a lányhoz.

-          Áh, alig csak belém mártották, de azért egy kicsit fájt. Mondta viccelődve.

-          Nem is gondoltam, hogy ilyen vagány csaj vagy, de azért ilyenekkel ne viccelődj!

-          Jó. Mosolygott rám, majd fel jajdult. Kezét az oldalán lévő bekötözött sebre rakta, majd félelmet, fájdalom terhet arccal megszólalt. – Amúgy hogy engedtek be? Nem csak a hozzátartozók látogathatnak meg ilyen későn?

-          Öhh… Csak egy picit hazudtam.

-          Igazán? Kíváncsi vagyok a zsenialitásodra. Nevetett, majd felszisszent. – Aúú, Még nevetni is fáj!

-          Ne hősködj. Feküdj nyugodtan és mesélek. Nos, azt mondtam, hogy a pasid vagyok… Vagyis a vőlegényed.

-          Óóó… szóval a vőlegényem lennél…Hmm érdekes.

-          Ne nevess, jobb nem jutott az eszembe! Most te jössz. Mi történt veled pontosan a koncert után?

-          Megköszöntem a nézőknek és a rajongóknak, aztán hátra mentem. A többit már tudod.

-          Ennyi? Egyszerűen elkaptak és..?

-          Igen valahogy, úgy. Annyira emlékszem, hogy megpróbáltam védekezni. Aztán minden elhomályosodott és egy sikátorba ébredtem, amikor a hordágyra fektettek.

-          Nem emlékszel még valamire? Bármire.

-          Csak egy férfihangot halottam, de azt se tisztán.

-           Nekem elég ennyi is. Megkeresem azt a mocskot.

-          Mielőtt fölösleges bajba kevernéd magad, nyugodj le. És kérd meg normálisan a kezem.

-          Mi van?

-          Semmi, csak gondoltam vissza rántalak a földre. Nem tudsz semmit tenni, én nem emlékszem, és valljuk be, egy ekkora városban van egy pár férfias hangú ember.

-          Jó szerelmes gerlicék! Letelt az idő. Kérem, fáradjon ki, hagyja pihenni a kisasszonyt. Nyitott be Jansen nővér.

-          Kérhetnénk még egy percet?

-          Azt hiszem már így is többet kapott, mint a szabályzat engedné.

-          Kérem. Nézett Taylor a kiskutyaszemeivel a nővérre.

-          Rendben egy perc, de se több se kevesebb. Azzal ránk zárta az ajtót.

-          Figyelj. Biztos vannak biztonsági kamerák, amik rögzítették az esetet. Próbáltam magyarázni a fáradt lánynak.

-          Ennek semmi értelme. A rendőrök már biztosan lefoglalták azokat a felvételeket, ha egyáltalán voltak.

-          Értsd meg, nem tudom, mit tegyek. Kezdtem fel-alá járkálni a szobában.

-          Semmit. Megvárod, még felépülök, aztán jobban utána nézünk, ha ragaszkodsz hozzá.

-          Engem elraboltak, téged megkéseltek, valaki nagyon nem akarja, hogy valamit megtudjunk. Veszélyben vagy…

-          Ahogyan te is. Felült az ágyban és megpróbálta elkapni a karom.

-          Neked pihened kell. Feküdj vissza. Álltam meg.

-          Mit szólnál hozzá, ha én megkeresném azokat az embereket, akik ott voltam a party-n.

-          Mi köze egymáshoz ezeknek? Kérdezte értetlenkedve.

-          Gondolj bele, azóta ismerjük egymás, azóta történnek velünk ilyen esetek.

-          Most már elég lesz. Nyitott be újra a főnővér.

-          Igenis, mindjárt megyek.

-          Nem most már nagyon késő van. Kérem! Mutatott kifelé a karjával, hogy hagyjam el a termet.

-          Andy… Keresd meg őket, de vigyáz magadra.

-          Rendben hívj, ha átvisznek, vagy ha haza engednek. Azzal homlokon csókoltam és követtem a nővért.   Már a liftre vártunk a nővérrel, amikor rám nézett és megszólalt.

-          Maguk nem szoktam normálisan csókolózni?

-          De, hogyne, csak most… Minden úgy össze zavart minket. Tudja az esküvő, költözés, nászút és a többi ilyen lányos izé… Meg ez a késeléses ügy…

-          Érdekes egy pár, azt megkell hagyni. Lépett be a felvonóba.

Már az utcán álltam, amikor egy SMS érkezett a mobilomra.

„- Találkozzunk a főtéren a szobornál! „ T.M.